2010. március 15., hétfő

Mexikói-magyar kooprodukció

Újabb savanyú káposztás recepten törtem a fejem és az ötlött bele, hogy mi lenne, ha a csilis babot és a székely káposztát egy üstbe dobnám, mindkét receptből nyesegetnék kicsit, hogy a végén valami nagyon jó álljon össze.
És bár az agy, ami ezt az ötletet őrölte, kicsit verzett a sok nemalvástól, na meg hogy évek óta 0 és 6 év közötti gyermekek gondolatvilágában kell kalandoznia, ez a bevillanása több mint jónak bizonyult: ritka ugyanis az az étel, amit ötfős családunk minden tagja ilyen lelkesedéssel fogyaszt el.


Csilis bab savanyú káposztával

Hozzávalók: 1 kg darált sertéshús, 1 kg savanyú káposzta, 20 dkg füstölt sonka vagy tarja, 3 nagy fej hagyma, 1 púpozott ek pirospaprika, 1 ek liszt, só, bors, majoránna, római kömény, 1 kis paradicsomkonzerv vagy 2 dl házi paradicsomlé, 2 doboz kidney bab konzerv, sambal oelek (vagy más csilipaszta, esetleg Erős Pista)
Elkészítés: Az apróra vágott hagymát kevéske olajon lassú tűzön üvegesre dinsztelem.
Legnagyobbra veszem a lángot, rádobom a szobahőmérsékletű húst és fehéredésig pirítom. Megszórom pirospaprikával és liszttel, fél perc alatt összepirítom, majd felöntöm a paradicsomlével és annyi vízzel, hogy ellepje. 
Beledobom a felkockázott füstölt húst és fűszerezem, ám a sózással még várok: fél óra főzés után a füstölt hús már biztosan kiereszti a sótartalmát, ekkor sózom csak, és a káposztát is érdemes megkóstolni, ha sós fajta, akkor inkább hagyjuk kicsit sótlanabbnak és csak a végén állítsuk be az ízét.
1 órányi -kis lángon, lefedve történő- főzés után hozzádobom a felaprított káposztát, további 20 perc után a babot. A levét pótlom, ha kell.
Akkor van kész, ha a káposzta és a hús megpuhult. A végén még lehet sózni. Nálunk a csili a gyerekek miatt az asztalon kerül bele. Természetesen tejföllel is tálalható.

3 megjegyzés:

Kiskukta írta...

Jól hangzik! Sok a sayanyúkáposztám, lehet majd kipróbálom.

Névtelen írta...

nálunk a hétvégén volt székely képi és hasonló gondolataim voltak, de a rizzsel... aztán elvetettem...

VOKinga írta...

Miért vetetted el az ötletet?
Nálunk sajnos rajtam kívül senki nem rajong a rizsért. Pedig nagyon jól hangzik az ötleted.

Kiskukta, nálam meg elfogyott a kápi, holnap mehetek beszerezni, mert a 4éves fiam meglátta a képet a blogon és azonnal alkezdett hízelegni, hogy holnap ugye megint ilyet főzök. :)