2010. március 23., kedd

Segítsüti

Biztosan sokan emlékeztek a tavalyi Segítsüti akcióra. Jöjjön hát a jó hír: idén sem marad el a süti-árverés!
Sőt, már ketyeg az óra, március 30-án indul a licit. Nosztalgiáztam kicsit és visszaolvasgattam a tavalyi blogot: a legelső képeken éppen az új játszóteret veszik birtokba a Lea Anyaotthonban lakó gyerkőcök. Szívet melengető fotók.


Ebben az évben két kórház koraszülött osztályát támogathatja majd a sok sütirajongó adományozó.
Az eseményről minden részletet megtudtok a naponta frissülő, új Segítsüti oldalról.

2010. március 22., hétfő

Brokkoli krémleves kéksajttal

Ezekkel az arányokkal olyan változata készült el az ételnek, amelyben az ízek csak lágyan jelennek meg, brokkolitól és kéksajttól idegenkedők is bátran belekóstolhatnak barátkozás gyanánt. A gyerekek nem rajonganak az erőteljes ízekért, így viszont örömmel kanalazták -ha csak felnőtteknek készíteném, növelném a brokkoli és kék sajt arányát.
Egyébként meg igazi színterápia, olyan gyönyörű pasztellzöld!


Brokkoli krémleves kéksajttal

Hozzávalók: 4 kis krumpli, 250 g brokkoli, 3 dkg kéksajt, 1,5 l víz, só, 1 dl tejszín
Elkészítés: A vizet felforralom, enyhén sózom és puhára főzöm benne a meghámozott, apróra kockázott krumplit.
A végén hozzáadom a brokkolit és 3-4 perci együtt főzöm.
Botmixerrel pépesítem a levest, hozzáadom a tejszínt és belemorzsolom a kéksajtot. Ha kell, még sózom, és amint felfőtt, elzárom alatta a lángot.
Gyerekek levesgolyóval, felnőttek kenyérkockákkal, ropogósra sütött bacondarabkákkal, apró resztelt májkockákkal is fogyaszthatják -vagy csak úgy magában.

2010. március 15., hétfő

Mexikói-magyar kooprodukció

Újabb savanyú káposztás recepten törtem a fejem és az ötlött bele, hogy mi lenne, ha a csilis babot és a székely káposztát egy üstbe dobnám, mindkét receptből nyesegetnék kicsit, hogy a végén valami nagyon jó álljon össze.
És bár az agy, ami ezt az ötletet őrölte, kicsit verzett a sok nemalvástól, na meg hogy évek óta 0 és 6 év közötti gyermekek gondolatvilágában kell kalandoznia, ez a bevillanása több mint jónak bizonyult: ritka ugyanis az az étel, amit ötfős családunk minden tagja ilyen lelkesedéssel fogyaszt el.


Csilis bab savanyú káposztával

Hozzávalók: 1 kg darált sertéshús, 1 kg savanyú káposzta, 20 dkg füstölt sonka vagy tarja, 3 nagy fej hagyma, 1 púpozott ek pirospaprika, 1 ek liszt, só, bors, majoránna, római kömény, 1 kis paradicsomkonzerv vagy 2 dl házi paradicsomlé, 2 doboz kidney bab konzerv, sambal oelek (vagy más csilipaszta, esetleg Erős Pista)
Elkészítés: Az apróra vágott hagymát kevéske olajon lassú tűzön üvegesre dinsztelem.
Legnagyobbra veszem a lángot, rádobom a szobahőmérsékletű húst és fehéredésig pirítom. Megszórom pirospaprikával és liszttel, fél perc alatt összepirítom, majd felöntöm a paradicsomlével és annyi vízzel, hogy ellepje. 
Beledobom a felkockázott füstölt húst és fűszerezem, ám a sózással még várok: fél óra főzés után a füstölt hús már biztosan kiereszti a sótartalmát, ekkor sózom csak, és a káposztát is érdemes megkóstolni, ha sós fajta, akkor inkább hagyjuk kicsit sótlanabbnak és csak a végén állítsuk be az ízét.
1 órányi -kis lángon, lefedve történő- főzés után hozzádobom a felaprított káposztát, további 20 perc után a babot. A levét pótlom, ha kell.
Akkor van kész, ha a káposzta és a hús megpuhult. A végén még lehet sózni. Nálunk a csili a gyerekek miatt az asztalon kerül bele. Természetesen tejföllel is tálalható.

2010. március 8., hétfő

Citromos sajttorta

Vasárnap volt Pocikám -becsületes nevén Tamás- neve napja, és ahogy illett, ő kívánhatott aznap mindent, mit együnk, hova menjünk, mi legyen az esti mese...
Így alakult, hogy croissant lett a reggelink, palacsinta az ebédünk, és ráadásként délutánra még legyen egy kis citromtorta is..... Bevallom, akkor hirtelenjében már úgy elteltem, hogy semmi nem tudott volna lenyűgözni, ami édes. :)
De ez a torta szerintem egyébként is másnapra, a hűtőből kikerülve lett a legjobb, ebben a formában enyhén citromos, inkább pikáns, én még legalább fél citromot belecsavartam volna, hogy fanyarkásabb legyen.
Ja, és nem Philadelfia krémsajtból sütöttem, hanem a német Hahne márkájúból, ami némileg büdzsékímélőbb, viszont a minőségére nincs panaszom.


Citromos sajttorta

Hozzávalók: 1 csomag (215 g) Zabfalatok keksz, 8 dkg vaj, 600 g krémsajt, 4 nagy tojás, 6 púpozott evőkanál cukor, 1 nagy citrom leve és reszelt héja
Elkészítés: A kekszet ledaráltam, összekevertem a megolvasztott vajjal és egy kerek tortaforma aljába nyomkodtam. (Nem mertem kapcsos formát használni, mert egyszer már megtörtént velem, hogy az aljából kiszivárgott a vaj és szépen bebüdösítette nem csak a sütőt, a lakást is.)
A szobahőmérsékletű sajthoz előbb hozzákevertem a cukrot, majd egyenként a tojásokat, végül a citrom levét és héját.
A krémet a kekszrétegre simítottam és 160 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt megsült.

(Forrás: Ági főz)