2007. július 1., vasárnap

Argentin padlizsán

"Mivel nyáron gyakran lehet szép kemény padlizsánokat kifogni a zöldségesnél, szinte minden héten eszünk padlizsános ételt. Ezúttal viszont nem volt szerencsém: a kupacból csak kettőt sikerült kihalászni, ami elég kemény és friss volt. Ilyenkor mindig lázong a vérem, hogy tehetik ki azokat a lottyadtakat, ráadásul csillagászati áron.
Így az én ételembe is feleannyi padlizsán került, mint amennyit szerettem volna.
Ez a recept valamelyik internetes fórumról származik, némi átalakítással.


Argentin padlizsán

A padlizsánokat meghámoztam, felkarikáztam nem túl vékonyra, kisóztam és hagytam lecsöpögni.
Eközben egy nagy fej hagymát felaprítottam, olajon üvegesre dinszteltem, majd rádobtam két doboz picire aprított egészpari konzervet, sóval, frissen őrölt borssal, egy babérlevéllel, oregánóval, majorannával és lestyánnal fűszereztem, került bele egy kevés cukor is és fél deci tej, majd jó sűrű paradicsomszósszá rotyogtattam.
Míg a szósz főtt, a padlizsánokat csak úgy natúr, pici citromlével és oregánóval belepakoltam egy tepsibe és 15 percet sütöttem, valamint egy csomag spagettit is megfőztem, de csak félkeményre.
A tepsiben csak egy sor padlizsánt hagytam, a többit kiszedtem, a tésztát pedig összekevertem a paradicsomszósszal. Ezután jött a rétegzés: a már tepsiben levő padlizsánra öntöttem a tészta felét, rá egy sor padlizsánt, jó bőven megszórtam reszelt sajttal, majd újabb tésztaréteg, padlizsán és sajt.
Már csak negyed óra a forró sütőben, és el is készült."
(2007.07.01.)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mi az az egészpari? Valami ipari lenne?

Névtelen írta...

Egész paradicsomos konzervre gondolt, sztem : )

VOKinga írta...

Igen. :) Hivatalosan hámozott egész paradicsom konzerv. Elég széles a választék belőle, tapasztalatom szerint érdemes a drágábbat választani, mert nagy különbség tud lenni a minőségük közt.
Bocsánat a megfogalmazásért, 2 évvel ezelőttről a régi blogról átmentett bejegyzés, nem éppen szabatos receptleírással, de nem akartam átírni.

trinity írta...

Én értettem:)
Jó kis egytálétel!