2007. szeptember 15., szombat

Gyorsan, gyorsan, gyorsan! 2.rész

Folytatom a turbógyors étkek sorát.



Mivel a mai szépséges langyos szombati napot arra szántuk, hogy vonatozzunk egy hatalmasat a Vasúttörténeti Parkban, olyan étket kellett kitalálnom, ami szinte magától elkészül -épp csak egy picit segített be a fólia levevésével anyósom, aki épp a tőlünk pár házzal odébb lakó sógornőm egyhetes Szonja babáját tutujgatta friss anyukástul. Így aztán nem volt más dolgom, mint reggel összedobni, majd a mama betette a sütőbe, ki is vette, és mire hazaértünk a kirándulásból, már ugorhattunk is rá.
 Alapanyagnak pedig adva volt grillezés céljából bepácolva lefagyasztott sertéstarja, amit jó idő híján aligha fogunk már a grillrácson látni.
 Alapjáraton a szabadtűzön sütést kivéve nem ápolok jó kapcsolatot a tarjával, valahogy nem áll közel a szívemhez, nincsenek bevált tarjás receptjeim sem, így egy újat próbáltam ki, amit valamikor egy főzőcskézős fórumról töltöttem le -a recept nevében ott van a szerzőé is. Érdekes volt benne, hogy olyan rakott étel, ahol a husi került alulra -tarja esetében ez nem hangzott rosszul, hiszen ha felül van, tuti kiszárad. És bár maga a recept amolyan mindentbele, nem pedig az ízek kifinomult harmóniájára alapoz, mégis nagyon jóízű volt a végeredmény, biztosan nem utóljára készítettem.



Rakott husi Hajni módra

 Egy nagy tepsit vékonyan beolajozunk és egy sorban befedjük ízlés szerint fűszerezett sertéstarjával. Erre pár fej hagymát rászeletelünk, a hagymarétegre pedig finom kolbászkarikákat szórunk. Ezután jöhet 2-3 sor vékonyan felkarikázott krumpli, sóval, borssal, paprikával fűszerezve, a rétegek közt fokhagymával is megszórva, majd 2-3 szem szép nagy paradicsom és paprika rákarikázva. Erre 4 deci tejfölt locsoltam és letakarva betekerült a 190 fokos sütőbe -2 órára, mert a husi vastag volt, és ajánlom is a grillvastagságot, mert nagyon klassz volt így. Ezután lekerült a fólia, a tetejére 20 deka reszelt sajt dukált, és pirosodásig -kb. fél óráig- sült tovább.

Nincsenek megjegyzések: